2010. május 5., szerda

Soha nem látott szintre drágult Magyarországon az arany

A nemzetközi központokban idei csúcsára ért az aranyár, miközben a forint is gyengült a fő devizákkal szemben a görög válság miatt, ami soha nem látott szintre repítette az arany forintban mért árfolyamát.

Kedden minden eddiginél többet, 268-269 ezer forintot kértek a kereskedésekben egy uncia aranyért - tudtuk meg Gregus Zsolttól, a Magyar Aranypiac Kft. ügyvezető igazgatójától.

Az eddigi rekord, átváltási árfolyamtól függően 250-256 ezer forint volt, még 2009 márciusában, amikor a forint mind az euróval, mind a dollárral szemben nagyon gyenge árfolyamon mozgott. Akkor az euró jegyzése bőven 300 forint felett járt, a dollár árfolyama pedig 230-240 forint között mozgott, miközben most 275, illetve 210 forint körüliek a kurzusok.

A mostani csúcs a dollár menetelésének és az arany külföldi valutákban kifejezett drágulásának az együttes következménye: kedden 1185-1190 dollár fölé került a jegyzés, ami idei rekordnak számít a nemzetközi piacon, miközben a dollár jelentősen izmosodott az euróval szemben. Ez nem a valaha volt legmagasabb aranyár, tavaly decemberben ugyanis az 1226 dollárt is elérte az árfolyam, de a magyar árnál eddig még nem volt magasabb. (A dollárban és a forintban mért árak közötti különbség a szállítási és egyéb tranzakciós költségekből, illetve a kiskereskedelmi árrésből adódik.

Az áremelkedés elsősorban azzal magyarázahtó, hogy Görögország és az eurózóna perifériáján lévő országok (Portugália, Spanyolország, Írország) súlyos pénzügyi gondokkal küzdenek, hatalmas hiányt halmoztak fel és ezért a befektetők bizalma megredneült az eurózónában. Eladják az euróban lévő befektetésiket és biztonságos menedéket keresnek, például dollárba, svájci frankba vagy aranyba fektetik a pénzt, ez a folyamat pedig felhajtja az arany árát.

Gregus szerint további emelkedés várható, az arany minden valószínűség szerint átlépi az 1200 dolláros határt, és 1200-1230-as sávban stabilizálódik.

(Forrás: origo.hu, 2010.05.05)

Gondolja meg mindenki, hogy mibe fekteti a pénzét!

www.aranyuzlet.eu

2010. március 9., kedd

Arany, mint befektetés

Az aranyba történő befektetéseknek több módja is létezik.
Ne gondoljuk, hogy az arany piacát nagyon nehéz elérni,
sőt még a kis befektetőknek is adott a lehetőség akár
kisebb összegek befektetésére is.
Fontos megkülönböztetnünk az arannyal történő kereskedést
az aranyba történő befektetéstől. A kereskedés - tőzsdei spekuláció
- célja az arany árának változásából származó profitszerzés.
Az aranyba történő befektetés célja a hosszú távú értékmegőrzés.

http://www.aranyuzlet.eu